Gallyazás     (2016. november 17.)

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Nádudvari Nonprofit Kft. megkezdte és a vegetációs időszak kezdetéig folyamatosan végzi az önkormányzati utak melletti zöldterületekről a közút útszelvényébe belógó növényzet eltávolítását, a fák és cserjék gallyazási és visszametszési munkáit.

Ezen munkálatok során minden olyan bokrot, fát, növényzetet eltávolítunk a közutak útszelvényéből, amelyek veszélyeztetik az arra közlekedő járműveket és gyalogosokat.

A gallyazási munkákat minden útszakaszon úgy végezzük el, hogy az arra haladó magasabb gépjárművek, tehergépjárművek, buszok vagy a hulladékszállító autók is elférhessenek.

Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy ha az ingatlanuk előtti közterületen saját maguk által ültetett és gondozott növényzet van, akkor lehetőségük szerint, végezzék el a gallyazást, egyéb esetben a Nádudvari Nonprofit Kft. munkatársai végzik el a szükséges munkálatokat.

 

Bio hulladék gyűjtése     (2016. november 8.)

 

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nagy érdeklődésre és a kedvező időjárásra való tekintettel a bio hulladék gyűjtését 2016. november végéig meghosszabbítjuk. Az eddig megszokott rendszer szerint a bio hulladékot

 

        (barna tároló) november 23-án Nádudvar egész területén gyűjtjük,

 

illetve

 

        (kék tároló) november 16-án és november 30-án Kaba egész területén.

 

Ezt követően legközelebb 2017. áprilisában kerül sor a bio hulladék gyűjtésére, addig ezt a fajta hulladékot nem gyűjtjük. Szíves megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

 

Őszi lomtalanítás     (2016. október 24.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. az esedékes őszi lomtalanítást

 

                Kaba egész területén 2016. november 2-án (szerdán)

                Nádudvar egész területén 2016. november 9-én (szerdán)

 

végzi el.

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva).

 

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

a kommunális hulladék, lomb hulladék, építési törmelék, gépjármű gumi, akkumulátorok, veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyűjtés során veszélyezteti a begyűjtést végzők testi épségét, egészségét.

 

A lomnak minősülő tárgyakat a gyűjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni.

 

A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítás napján legkésőbb reggel 06:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán csak egyszer megy végig!

 

Továbbiakban tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a biohulladék (Kabán kék, Nádudvaron barna tároló edény) gyűjtése 2016. november 01-től 2017. március 31-ig szünetel.

 

Álláshirdetés     (2016. szeptember 9.)

 

A Nádudvari Nonprofit Kft. által üzemeltetett Nádudvari Gyógyfürdő gyógyászata fizioterápiás asszisztens munkakör betöltésére gyakorlattal rendelkező munkatársat keres rendelői és terápiás munka végzésére, azonnali kezdéssel!

A hirdetés plakátja innen letölthető.

 

Felhívás     (2016. augusztus 15.)

 

Segítő szándékkal hirdetjük meg kupakgyűjtési akciónkat Szabó Csabika gyógyulásáért! Csaba mellékvese daganattal küzd! Jelenleg otthonában kialakított steril szobában gyógyul. Minden segítségnek nagyon örül! Ha Te is segíteni szeretnél, nem kell mást tenned, csak a környezetedben talált ásványvizes és üdítős flakonok műanyag kupakjait összegyűjtened és elhoznod hozzánk a gyűjtőhelyre.

 

A felhívás plakátja innen letölthető PDF- vagy képformátumban!

 

Gyermeknap     (2016. június 3.)

 

Gyermeknap a Jókai4 Sportcentrumban 2016. június 4-én, szombaton, 10 órától!!!

 

Tavaszi lomtalanítás     (2016. május 23.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. Nádudvaron az esedékes tavaszi lomtalanítást

 

                    2016. június 01. (szerda)

                    2016. június 02. (csütörtök)

 

napokon végzi el.

 

A lomtalanítás területi beosztása a következő:

 

                    2016. június 01-én a hétfői ürítés szerint érintett utcák

                    2016. június 02-én a keddi ürítés szerint érintett utcák

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva)

 

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

a kommunális hulladék, lomb hulladék, építési törmelék, gépjármű gumi, akkumulátorok, veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyűjtés során veszélyezteti a begyűjtést végzők testi épségét, egészségét.

 

A lomnak minősülő tárgyakat a gyűjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítási nap legkésőbb reggel 06:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán csak egyszer megy végig!

 

Fürdőgyógyászat     (2016. május 10.)

 

A Gyógyfürdőnkben rendelkezésre álló gyógyászati kezelésekről bővebben a Fürdőgyógyászat menüben olvashat.

 

Segítsünk Bencének     (2016. február 12.)

 

Nem csak kupakkal, pénzzel is segíthetünk!

A Nádudvari Nonprofit Kft kupakgyűjtést szervez Bence számára. Kérek mindenkit, hogy segítsen a gyűjtésben legalább a plakát kihelyezésével. Bence 2015.augusztus 9.-én súlyos balesetet szenvedett. Koponyatörés következtében ápolásra szorul. Édesanyja és nagymamája ápolja, a nagymama saját otthonában. Jelen körülmények között teljesen saját erőből kell, hogy boldoguljanak, ami nem könnyű a Bence állapotát és a család anyagi körülményeit tekintve. Bence folyószámlájának adatai: OTP Bank: 11773384-01603606

 

A felhívás plakátja letölthető JPG vagy PDF formátumban.

 

Hulladékgyűjtők kiosztása      (2016. február 12.)

 

A Nádudvari Nonprofit Kft. ismét meghirdeti az új hulladéktároló edények átvételének pótlólagos időpontjait.

 

Pótkiosztás időpontjai:

A szerződéskötéshez továbbra is szükség van a személyes megjelenésre, valamint szíveskedjenek magukkal hozni a személyi igazolványt, lakcímkártyát és adókártyát. Amennyiben hozzátartozójuk vagy ismerősük ügyében kívánnak eljárni meghatalmazás bemutatása szükséges.

Nádudvar Város önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20) önkormányzati rendelete 4. § (1) pontja és 14/A. §  értelmében

„ Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán képződő települési hulladék elkülönített gyűjtése illetve elszállítása és ártalmatlanítása céljából az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, valamint a közszolgáltatónak átadni.”

„ Amennyiben az ingatlanhasználó hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabály előírásait megsérti, vele szemben a jegyző környezetvédelmi bírságot szabhat ki.”

Kérjük a lakosságot, hogy szíveskedjenek együttműködni és az új edényeket átvenni.

 

Hulladékgyűjtők kiosztása      (2016. január 20.)

 

Tisztelt Lakosság!

 

Bizonyára már értesültek arról, hogy a Széchenyi 2020 program keretében Nádudvar és Kaba Önkormányzata közösen, hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztésére és eszközök beszerzésére pályázatot nyert.

 

Ennek keretében a lakosság részére új hulladékgyűjtő edények kerülnek kiosztásra.

Az új edények átvétele semmilyen többletköltséget nem jelent a lakosság részére.

Az ürítési díjak változatlanok maradnak.

 

Nádudvaron kiosztásra kerül ingatlanonként:

        -1 darab házi komposztáló (gömbölyü tetejű és zöld színű)

        -1 darab 120 literes sárga színű tároló (műanyag, papír és fém hulladék = elkülönítetten gyűjtött hulladék)

A sárga színű tároló a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéskor alkalmazott zsákokat váltja ki. A zsákok helyett a tárolót páratlan heteken kell kihelyezni.

        -1 darab 120 literes barna színű tároló (bio hulladék )

        -1 darab 120 literes zöld színű tároló (kommunális hulladék: mindaz, ami az előző háromba nem helyezhető háztartási hulladék)

 

A kiosztás helyszíne: 4181 Nádudvar, Petőfi Sándor utca 13. Nádudvari Nonprofit Kft. udvara

 

     időpontjai:             2016. január 26-án  (kedd)  9.00-12.00 óráig és 14.00-18.00 óráig

                                  2016. január 27-én (szerda) 9.00-12.00 óráig és 14.00-18.00 óráig

                                  2016. január 29-én (péntek) 9.00-12.00 óráig és 14.00-18.00 óráig

                                  2016. január 30-án (szombat) 8.00-12.00 óráig

                                  2016. február 2-án (kedd) 9.00-12.00 óráig és 14.00-18.00 óráig

                                  2016. február 3-án (szerda) 9.00-12.00 óráig és 14.00-18.00 óráig

                                  2016. február 5-én (péntek) 9.00-12.00 óráig és 14.00-18 óráig

                                  2016. február 6-án (szombat) 8.00-12.00 óráig

 

A kiosztással egyidejűleg a jelenleg használatban lévő kommunális hulladékgyűjtő edények beszedésre kerülnek. Kérjük, hogy az új tárolók átvételekor, a régi edényeket kitisztított állapotban az osztás helyszínére hozza magával.

Az új edények átvételéhez szíveskedjen személyi igazolványát, lakcímkártyáját és adókártyáját magával hozni.

Amennyiben hozzátartozója vagy ismerőse helyett kíván az ügyben eljárni, meghatalmazás bemutatása szükséges. A meghatalmazáshoz a formanyomtatvány lentebb megtalálható, letölthető!

Aki esetleg nem tudja elszállítani a hulladékgyűjtő edényeket, az jelezze számunkra a szerződéskötéskor és egyeztetés után az edényeket kiszállítjuk.

A szerződés megkötéséhez személyes megjelenésre feltétlenül szükség van!

 

Az értesítő teljes szövege PDF formátumban innen letölthető

 

A meghatalmazás PDF formátumban vagy szerkeszthető, WORD formátumban letölthető.

 

Szelektív gyűjtés - 2016      (2016. január 13.)

 

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2016. évben  a Nádudvari Nonprofit Kft. a házhoz menő szelektív  gyűjtést kéthetenként, páratlan heteken fogja végezni.

Következő gyűjtés 2016. január 18 hétfő és 2016. január 19 kedd.

 

Zöld Nap 2015      (2015. november 4.)

 

 

Sajtóközlemény - Kövy projekt      (2015. október 29.)

 

BEFEJEZŐDÖTT A NÁDUDVARI KÖVY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETÉNEK FELÚJÍTÁSA. MINTAÉRTÉKŰNEK NEVEZTE A NÁDUDVARI FEJLESZTÉST A HELYETTES ÁLLAMTITKÁR.

A nádudvari Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola épületének felújítása és energetikai korszerűsítése tavaly ősszel indult. A Széchenyi 2020 program keretében teljesen felújították az intézmény tornatermét, valamint korszerűsítették a konyhát és a tantermeket is. Az 516 730 000 forint európai uniós támogatás segítségével a mintegy 800 – többségében hátrányos helyzetű – nádudvari iskolás képzési feltételei javultak.

„Országosan is példaértékű az a komplex oktatás-nevelés és innovatív szemlélet, amit a nádudvari Kövy Sándor Általános Iskola képvisel – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára az 516 millió forintos beruházás átadásán. Nádudvar tipikus példája annak, hogy a 21. században hogyan lehet egy települést élhetővé és fenntarthatóvá tenni – mondta Pajna Zoltán. A Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: ehhez azonban önmagában kevés a megfelelő infrastruktúra, szükség van a képzettségre és a tudásra is, melynek a szerepe a jövőben felértékelődik. Pajna Zoltán bejelentette: Hajdú-Bihar a megyében 2020-ig nyolcmilliárd forintot fordítanak oktatási és közösségi épületek energetikai korszerűsítésére.

Boros Lajosné igazgató elmondta: a nádudvari intézményben mintegy 800 diák tanul, közülük 440 fő hátrányos helyzetű és 233 fő halmozottan hátrányos helyzetű. Az európai uniós forrásból megvalósuló fejlesztés keretében az úgynevezett új iskola első és második emeletén kicserélték a nyílászárókat, leszigetelték az épület homlokzatát és korszerűsítették az elektromos rendszert. A projekt keretében megújultak a vizesblokkok és új burkolattal látták el a tantermek padlózatát, valamint bővítették a sportcsarnokot és a konyhát is. A fejlesztés az iskola udvarát is érintette: parkolóhelyeket és járdákat alakítottak ki, emellett az iskolások számára megfelelő környezetről is gondoskodtak.

 

Projektadatok:

Projekt megnevezése: Kövy Sándor Általános Iskola komplex fejlesztése

Azonosító: ÉAOP-4.1.1/A-12-2012-0002

Kedvezményezett: Nádudvar Város Önkormányzata (4181 Nádudvar, Fő út 119.)

Projekt megvalósításának kezdete: 2013. 08. 30.

Projekt befejezése: 2015. 10. 30.

Projekt helyszíne: Nádudvar Fő út 137-141 1/2 hrsz.

Támogatási összeg: 516 730 000 Ft.

Támogatás mértéke: 100%

 

A teljes sajtóközlemény innen letölthető!

 

 

 

 

Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése       (2015. október 13.)

 

Részletes információt a képekre kattintva kaphatunk...

 

 

Lomtalanítás      (2015. október 6.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. Nádudvaron az esedékes őszi lomtalanítást

2015. október 14. (szerda)

2015. október 15. (csütörtök)

napokon végzi el.

A lomtalanítás területi beosztása a következő:

2015. október 14-én a hétfői ürítés szerint érintett utcák

2015. október 15-én a keddi ürítés szerint érintett utcák

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva)

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

a kommunális hulladék, lomb hulladék, építési törmelék, gépjármű gumi, akkumulátorok, veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyűjtés során veszélyezteti a begyűjtést végzők testi épségét, egészségét.

A lomnak minősülő tárgyakat a gyűjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítási nap legkésőbb reggel 07:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán egyszer megy végig.

 

A fürdő téli nyitva tartása       (2015. szeptember 24.)

 

 

Piactéri üzletek bérleti díjai       (2015. augusztus 10.)

 

ÓRIÁSI ÁRCSÖKKENÉS A PIACTÉRI ÜZLETEK BÉRLETI DÍJÁBAN!

 

2015. szeptember 1-től 1500,- Ft/m2-ről 950,- Ft/m2-re CSÖKKEN a bérleti díj!

 

Az üzletekre vonatkozó részletes adatok innen letölthetők!

 

Sport Éjszakája - 2015     (2015. június 16.)

 

A plakát innen, a regisztrációs lap innen letölthető!

 

A PET-palack gyűjtő verseny eredménye..     (2015. június 15.)

 

PDF formátumban letölthető innen!

 

 

Gyűjtsd a kupakot és segíts Kittinek!     (2015. június 15.)

 

A felhívás innen letölthető!

 

 

Kiadó üzletek...     (2015. június 3.)

 

A Nádudvari Nonprofit Kft. az alábbi üzlethelységeket kínálja bérbeadásra Nádudvar központjában a piactéren.

 

Üzletek

Helyiség neve

Terület

Bérleti díj

Bérleti díj

m2

Ft/m2

Ft/hó

Üzlet II.

Üzlet

21,36

   

Raktár

4,74

   

Mosdó

1,49

   

Wc

1,49

   

Össz:

29,08

1 500 Ft

43 620 Ft

Üzlet III.

Üzlet

21,36

   

Raktár

4,74

   

Mosdó

1,49

   

Wc

1,49

   

Össz:

29,08

1 500 Ft

43 620 Ft

Üzlet IV.

Üzlet

26

   

Raktár

9,01

   

Mosdó

1,66

   

Wc

2,07

   

Össz:

38,74

1 500 Ft

58 110 Ft

 

 

Hirdetmény - Eladó ingatlanok...     (2015. június 3.)

 

Nádudvar Város Önkormányzata megbízásából a Nádudvari Nonprofit Kft az alábbi nádudvari ingatlanokat hirdeti meg értékesítésre:

 

Eladó ingatlanok

 

 

 

 

Cím

Terület (m2)

Helyiségek

Ár

Lukács D. utca 34. lakóház, udvar, gazdasági épülettel

Hrsz: 904

Telek: 925;  Ház: 75

2 szoba, konyha, étkező, kamra, fürdőszoba

3.420.000 Ft

Nádas utca 3. lakóház, udvar, gazdasági épülettel

Hrsz: 2745/2

Telek: 998;  Ház: 90

3 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba

4.460.000 Ft

Szélső utca 42. lakóház, udvarral

Hrsz: 1360

Telek: 1354; Ház: 94

3 szoba, konyha, étkező, kamra, fürdőszoba

3.530.000 Ft

Petőfi S. utca11. lakóház, udvarral

Hrsz: 3273/3

Telek: 691;   Ház: 63

3 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba

4.950.000 Ft

Puskin utca 63. lakóház, udvarral

Hrsz: 2349

Telek: 1460; Ház: 69

2 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba

2.010.000 Ft

Alkotmány utca 51. lakóház, udvarral

Hrsz: 1436

Telek: 1488; Ház: 56

1 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba

2.190.000 Ft

Fő út 116. II/7.

társasházi lakás

Hrsz: 3259/A/8

Lakás: 49

2 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba

4.310.000 Ft

 

 

 

 

 

 

 

Az önkormányzat az ingatlan értékesítés lebonyolításával a Nádudvari Nonprofit Kft-t bízza meg.

 

Családi parlagfű gyűjtés...     (2015. május 14.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. hatodik alkalommal hirdeti meg az öt héten át tartó
CSALÁDI PARLAGFŰ GYŰJTÉS versenyét.        Részletek itt.

 

Közfoglalkoztatás keretében folytatódnak a tavaszi munkálatok...     (2015. május 13.)

 

A megszépült belvárosi játszótéren ivó kutat építünk a gyerekek és az anyukák nagy örömére:

 

 

 

Nehéz munka árán műveljük az energianyár ültetvényt:

 

 

 

A szorgos kezeknek köszönhetően, beültetésre kerülnek a virágágyások, városunk több pontján. Képünkön éppen a városháza előtt:

 

 

Tavaszi munkák megkezdése...     (2015. március 16.)

 

A Nádudvari Nonprofit Kft közfoglalkoztatás keretein belül megkezdte a tavaszi munkákat.

A részletes képes beszámolót innen tölthetik le.

 

Lakossági tájékoztató a szennyvízprogram előrehaladásáról     (2015. március 16.)

 

TISZTELT NÁDUDVARI LAKOSOK!

A tavaszi munkakezdés kapcsán beszámolunk a településünkön folyó csatornázási munkálatok jelenlegi állásáról, az eddigi tapasztalatokról, a rákötések várható menetrendjéről és időpontjáról. Az érintett ingatlantulajdonosokat a kivitelező tájékoztatja

2015. március 31-én, kedden 17 órától

az Ady Endre Művelődési Központban. Részvételükre számítunk!

 

PROGRAM:

17:00 - 17:15        Beke Imre polgármester köszöntője

17:15 - 17:30        Ludman Lajos ügyvezető igazgató (Nádudvari Nonprofit Kft.) tájékoztatója

17:30 - 17:40        Pavluska Péter ügyvezető, Nádép Kft. – a kivitelező konzorcium képviseletében

17.40 -                  Lakossági kérdések

 

A felhívás teljes szövege innen letölthető.

 

Pályázati felhívások      (2014. december 4.)

 

Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. (a város rehabilitációs projekt lebonyolításával megbízott Városfejlesztő Társaság), mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a „Nádudvar belvárosának funkcióbővítő fejlesztése” című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló „Zöld napok” támogatására.

A pályázati felhívás teljes szövege és a jelentkezési lap letölthető a linkre kattintva.

 

 

Nádudvar Város Önkormányzata és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. (a város rehabilitációs projekt lebonyolításával megbízott Városfejlesztő Társaság), mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a „Nádudvar belvárosának funkcióbővítő fejlesztése” című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló „Sportesemények”támogatására.

 

A pályázati felhívás teljes szövege és a jelentkezési lap letölthető a linkre kattintva.

A pályázati útmutató innen tölthető le.

 

 

"Támogatási szerződés (tervezet) Nádudvar belvárosának funkcióbővítő fejlesztése”című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására.

 

A szerződés tervezet letölthető a linkre kattintva.

 

Hamarosan nyit a Jókai úti sportcentrum konditerme      (2014. december 3.)

 

Több mint 250 négyzetméteren, több mint egy tucat sporteszközzel nyit hamarosan a Jókai úti sportlétesítmény fitnesz terme. A LEADER program keretében megvalósuló fejlesztés több mint 7 millió forintba kerül. A formás izmok szolgálatában 19 erőnléti és 4 kardió gép áll majd.

Az ünnepélyes teremavató december 17-én lesz. A sportbarátok azt követően vehetik birtokba az új eszközöket.‎

 

Akadálymentes, szép környezetben a Postára      (2014. november 17.)

 

Ahogy arról már több helyről értesülhettek, és napról napra látható volt: új postaépületnek örülhetnek a nádudvariak. A Kossuth téri épület kívülről már késznek, s a környezetével együtt szépnek látszik. Ez köszönhető annak a sikeres együttműködésnek, ami a Magyar Posta és cégünk között kialakult.

A régi postaépület körüli járda, már szintén kopottas, sőt helyenként balesetveszélyes volt, ezért azt is időszerű volt felújítani. Ehhez kellett a kiváló együttműködés, hiszen az épület a Magyar postáé, míg a járda, közterület lévén a városé, fenntartási feladatai pedig cégünké, a Nádudvari Nonprofit Kft.-é. Így megállapodtunk, hogy egy a városképbe (a piac melletti térkővel azonos) illő burkolat kerül közvetlenül az épület mellé és az előtte elhaladó járdára is. Így egy szép akadálymentesített járdán lehet eljutni a hamarosan nyíló új, Kossuth téri postára is.

 

 

Faültetés          (2014. november 17.)

 

A Nádudvari Nonprofit Kft. dolgozói 2014-ben is folytatják a város fásítását a környezetrendezési terv szerint. Jelenleg a Bem József utca és a Kabai utca közötti útszakaszon zajlanak a munkák, ahová 19 db Pyrus calleryana 'Chanticleer' (Díszkörte) fát ültetnek.Az ültetés csak teljes talajcserével valósítható meg, melynek során 20 m3 földet kell cserélni.

 

Álláshirdetés személyi edző munkakör betöltésére      (2014. november 12.)

 

A Nádudvari Nonprofit Kft hamarosan nyíló sportlétesítménybe személyi edző munkakör betöltésére állást hirdet.

Feladat: sportolni vágyók állapotfelmérése – tanácsadás, edzéstervek összeállítása, étkezési tervek – étrend összeállítása, táplálkozási tanácsok nyújtása, fitnesz gépek működésének felügyelete - irányítása.

Elvárások: fiatal, jó kommunikációs képesség, szakmai elhivatottság, munkakörnek megfelelő végzettség.

Előny: szakirányú végzettség.

A jelentkezéseket és a fényképes önéletrajzokat az info@tvg-nadudvar.hu címre várjuk. A hirdetés szövege innen letölthető.

 

Hétvégi fürdő nyitva tartás      (2014. október 3.)

 

A hétvégéken újra várjuk kedves vendégeinket fürdőzni és szaunázni.

Nyitva tartás szombat és vasárnap 12:30 órától 20:00 óráig. A zongora medencében lehet fürdőzni, a szaunaházban szaunázni és a masszázs szolgáltatásunk is igénybe vehető.

Masszázs: szombat és vasárnap 14 - 18 óra között.

 

Fürdő nyitva tartás      (2014. szeptember 15.)

 

A Nádudvari Strandfürdő 2014. szeptember 21-ig tart nyitva minden nap 9-19 óráig.

 

Őszi lomtalanítás      (2014. szeptember 12.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Kft. Nádudvaron az esedékes őszi lomtalanítást

 

        2014. október 29. (szerdai)

        2014. október 30. (csütörtöki)

 

napokon végzi el.

A lomtalanítás területi beosztása a következő:

 

        2014. október 29-én a hétfői ürítés szerint érintett utcák

        2014. október 30-án a keddi ürítés szerint érintett utcák

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva). 

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

a kommunális hulladék, lomb hulladék, építési törmelék, gépjármű gumi, akkumulátorok, veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyűjtés során veszélyezteti a begyűjtést végzők testi épségét, egészségét.

 

A lomnak minősülő tárgyakat a gyűjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítási nap legkésőbb reggel 07:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán egyszer megy végig.

 

Éjszakai fürdőzés      (2014. augusztus 13.)

 

Éjszakai fürdőzésre hívunk minden kedves érdeklődőt 2014. augusztus 19-én 19 órától a Nádudvari Strandfürdőbe!

A részletekért kattintson ide!

 

A Sport éjszakája új időpontban...           (2014. július 15.)

 

A kiegészítő információk a plakáthoz:

A strandkézire és a csocsóra, ping-pongra kérjük a nevezéseket 17:30-ig leadni, más sportágak nevezését pedig a versenyek kezdete előtt 15 perccel!

A kivetítőn a Németország - Magyarország férfi vízilabda EB mérkőzés lesz 20:30 -tól.

A 12-ei dátumú regisztrációs lapokat elfogadjuk, nem kell újraregisztrálni és természetesen várjuk az új regisztrációkat.

Regisztrálni szombaton a helyszínen is lehetséges a fürdő pénztáránál.

Az e-mail-es regisztrációkat kérjük péntek 12:00-ig küldjék el

Íme a program:

Egész este Kick-box, próbáld a kesztyűt és a zsákokat!

 

Egész este fürdőzés az összes medencében!

 

Rossz idő esetén a változtatás jogát fenntartjuk.

 

Nézd velünk a foci VB bronzmeccsét és a döntőjét...           (2014. július 11.)

 

... szombat és vasárnap fürdőzéssel egybekötve (lazító medence)!

 

Ne felejtsd a Sport éjszakáját július 12-én!

A program:

Egész este Kick-box, próbáld a kesztyűt és zsákokat!

Egész este fürdőzés az összes medencében!

Rossz idő esetén a változtatás jogát fenntartjuk!

 

Nézd velünk a foci VB elődöntőit...           (2014. július 9.)

 

... mindkét nap 18:00-től 00:00-ig fürdőzéssel egybekötve (lazító medence)!

 

Nézd velünk a foci VB negyeddöntőit...           (2014. július 4.)

 

... mindkét nap 18:00-től 00:00-ig fürdőzéssel egybekötve (lazító medence)!

 

Nézd velünk a foci VB-t...           (2014. június 16.)

 

... minden nap 18:00-től 00:00-ig fürdőzéssel egybekötve (lazító medence)!

 

Változás a piac nyitva tartásában!           (2014. június 16.)

 

Június 21-től minden szombaton nyitva tart a piac!!!

 

Sport éjszakája!           (2014. június 12.)

 

Kellemes meleg nyári estét ígérnek július 12-én, szombaton az időjósok. Lenne kedved egy jót futni, esetleg úszni vagy csocsózni, talán ping-pongoznál egyet, vagy táncolnál, netán strandkéziznél? Bármelyiket megteheted! Csupán szórakozásból vagy akár versenyezve? Egyedül vagy csapatban? Mindegy! A lényeg, hogy legyél a strandon szombat délután, egészen vasárnap hajnal 3 óráig.

A rendezvény szervezője a Nádudvar Területfejlesztési és Városgazdálkodási Kft.

A rendezvény plakátja és a regisztrációs lap innen letölthető!

 

Megnyitott a strand!           (2014. május 23.)

 

2014. május 23-án 9 órától a Nádudvari Strandfürdő a nyári szezon megérkezésének örömére megnyitja kapuit.

Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket!

Az idei árlista innen letölthető!

 

Tavaszi lomtalanítás           (2014. május 12.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. Nádudvaron az esedékes tavaszi lomtalanítást

 

        2014. május 19-én (hétfői)

        2014. május 20-án (keddi) napokon végzi el.

 

A lomtalanítás területi beosztása a következő:

 

        2014. május 19-én a hétfői ürítés szerint érintett utcák

        2014. május 20-án a keddi ürítés szerint érintett utcák

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva)

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

a kommunális hulladék, lomb hulladék, építési törmelék, gépjármű gumi, akkumulátorok, veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyűjtés során veszélyezteti a begyűjtést végzők testi épségét, egészségét.

 

A lomnak minősülő tárgyakat a gyűjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítási nap legkésőbb reggel 07:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán egyszer megy végig.

 

Álláshirdetés           (2014. április 8.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. az alábbi munkakörökre keres munkavállalókat:

További felvilágosítás, jelentkezés önéletrajzzal és a megfelelő végzettséget igazoló okiratok másolatával irodánkban (4181 Nádudvar, Petőfi S. u. 13.) vagy az info@tvg-nadudvar.hu e-mail címen!

 

Reumatológiai szakrendelés           (2014. április 7.)

 

A Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet által biztosított társadalombiztosítás által finanszírozott reumatológiai szakrendelés szünetel 2014. április 15. és április 22. között.

A következő rendelés: 2014. április 25. Rendel: Dr. Bakos Gizella

 

Még két üzlet kiadó a Kossuth téren           (2014. március 10.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft bérleti szerződés keretében meghirdette a nádudvari piac területén lévő 5 db új építésű üzlethelyiséget. Már csak két bérelhető helyiség vár gazdára. Mégpedig a húsbolt melletti két üzlet, a III. és a IV. kiadó (részletezés lentebb).

Érdeklődni és jelentkezni személyesen a TVG Kft irodájában.

Az üzletek bérleti díja:

        1.500,- Ft/m2/hónap (1 db 29,08 m2, 1 db 38,74 m2)

 

Pihenjen az ünnepen is!           (2014. március 7.)

 

Március 15-e ünnepén (és természetesen 16-án is) várja kedves régi és új vendégeit a Nádudvari Strandfürdő. A pihenésre, kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyók ezeken a napokon is fürdőzhetnek, szaunázhatnak, vagy éppen masszázs által lazulhatnak.

Árlista letölthető itt!

 

Álláshirdetés           (2014. február 25.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft építési műszaki ügyintéző (művezető) munkakör betöltésére állást hirdet.

Feladat: nádudvari kivitelezési munkák szakmai lebonyolítása, felügyelete, ellenőrzése.

Az általa felügyelt munkaszakaszok határidőre és a projektszerződésben meghatározott minőségben történő, a technológiai utasításoknak megfelelő elkészítése és átadása, költségvetések – árajánlatok készítése.

A kivitelezéshez kapcsolódó jegyzőkönyvek, dokumentációk, jelentések, naplók naprakész vezetése. Kivitelezéshez / építkezéshez szükséges dokumentáció jogszabály szerinti meglétének biztosítása.

Elvárások: minimum szakirányú középfokú végzettség, B típusú jogosítvány, MS Office ismerete, szakmai tapasztalat. Felelős műszaki vezetői végzettség előnyt jelent.

Kompetenciák: megoldás-központúság, megbízhatóság, jó szervezési készség, jó kommunikációs készség.

A jelentkezéseket és fényképes önéletrajzokat az info@tvg-nadudvar.hu címre várjuk.

 

Téli díszek díjazása           (2014. január 31.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. az 2013-ben is meghirdette „Karácsony Nádudvaron” című környezetszépítő versenyét – tájékoztatatta lapunkat a társaság ügyvezetője, Ludman Lajos.

A képzeletbeli dobogó első fokán Ludman Erzsébet (Fő u. 67.) végzett. Második Sztrapkó Anikó (Fő u. 29.), harmadik pedig Pappné Tóth Ildikó (Rákóczi u. 18.) lett.

Az elbíráláson különös szempont volt a díszítés városképi megjelenése, a díszek  mennyisége,  és az esztétikai hatás. A közterületre való hatását szintén értékelte a bizottság. A verseny első három helyezettje került díjazásra.

 

Már bérelhetőek az új piactéri üzletek           (2014. január 28.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft bérleti szerződés keretében meghirdeti a nádudvari piac területén lévő 5 db új építésű üzlethelyiséget.

Az üzletek bérleti díja:

Húsbolt esetében (1 db): 1.200,- Ft/m2/hónap (1 db 55,29 m2)

Üzletek esetében (4 db): 1.500,- Ft/m2/hónap (3 db 29,08 m2, 1 db 38,74 m2)

 

Részletezve:

 

Üzletek Helyiség neve Terület Bérleti díj Bérleti díj  Bérleti díj
m2 Ft/m2 Ft/hó Ft/év
Húsbolt Üzlet 42,55      
Raktár 9,01      
Mosdó 1,66      
Wc 2,07      
Össz: 55,29 1 200 Ft 66 348 Ft 796 176 Ft
Üzlet I. - Kerékpár üzlet Üzlet 21,36      
Raktár 4,74      
Mosdó 1,49      
Wc 1,49      
Össz: 29,08 1 500 Ft 43 620 Ft 523 440 Ft
Üzlet II. Üzlet 21,36      
Raktár 4,74      
Mosdó 1,49      
Wc 1,49      
Össz: 29,08 1 500 Ft 43 620 Ft 523 440 Ft
Üzlet III. Üzlet 21,36      
Raktár 4,74      
Mosdó 1,49      
Wc 1,49      
Össz: 29,08 1 500 Ft 43 620 Ft 523 440 Ft
Üzlet IV. Üzlet 26      
Raktár 9,01      
Mosdó 1,66      
Wc 2,07      
Össz: 38,74 1 500 Ft 58 110 Ft 697 320 Ft
Mindösszesen:   181,27   255 318 Ft 3 063 816 Ft

 

Érdeklődni és jelentkezni személyesen a TVG Kft irodájában.

A piac alaprajza innen letölthető PDF formátumban.

 

Szauna és masszázs a fürdőben           (2014. január 20.)

 

Hétvégenként szaunázási, fürdőzési lehetőség és masszázs a nádudvari fürdőben!

2014. január 25-től minden szombaton és vasárnap 12 órától 20 óráig szaunázási, fürdőzési (bent, illetve kint a zongora alakú medencében) lehetőség várja az érdeklődőket!

Szintén hétvégente, 14 és 18 óra között masszázs lehetőség! — itt: Nádudvari Strandfürdő.

Árlista letölthető itt!

 

Új helyen, a fürdőben a fizikoterápia           (2014. január 16.)

 

2014. január 21-től a nádudvari fürdő épületében működik a fizikoterápiás szakrendelés. Új orvossal, a nádudvari Dr. Bakos Gizellával.

Rendelési ideje: kedd és péntek 17 órától 19 óráig.

Árlista letölthető itt!

 

Ünnepi vízkiszállítás Nádudvarra           (2013. december 19.)

 

Nádudvarra történő (lajtos kocsis) vízkiszállítási időpontok, az ünnepek idején:

- 2013. december 21, 23, 25, 27, 28, 30.

- 2014. január 01, 03, 05,... Januárban visszaáll a páratlan napokra.

 

Környezetszépítő verseny           (2013. december 6.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. ötödik alkalommal hirdeti meg a  „Karácsony  Nádudvaron ”  környezetszépítő versenyt! Bővebben...

A jelentkezési lap letölthető DOC vagy PDF formátumban!

 

Meghívó lakossági fórumra           (2013. november 11.)

 

NÁDUDVAR - 2013 címmel lakossági fórumra hívjuk Nádudvar lakosságát a városfejlesztési eredményekről és a további célokkal kapcsolatban.

A fórum időpontja: 2013. december 10. kedd, 17 óra. Helye: Ady Endre Művelődési Központ nagyterme.

A meghívó szövege és további tájékoztató letöltése innen.

 

Laponyagi vigasságok           (2013. október 18-19.)

 

Remek volt az I. Laponyagi Vigasságok!

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. munkatársai már az október 18-i, pénteki rendezvényeken is részt vettek
Szombaton reneszánsz ételeket főztünk, volt cipóban tálalt ragu, sült kacsa és malac. A főzőversenyen megosztott 3. helyet értünk el. A díjátadásról két kép mellékelve

A vigasságokról sok-sok fotót megosztottunk Facebook oldalunkon!

 

Az I. Laponyagi Vigasságok négyszáz éves diadalnak állít emléket.

Nádudvar városa rendhagyó programmal emlékezett szombaton az 1580-as török laponyagi csatára, amely a mai település külterületén zajlott, amikor elődeink győzelmet arattak a török sereg felett. Ezen a napon színes, reneszánsz programmal várták a helyi és máshonnan érkező érdeklődőket és egyúttal felavatták a megújult városközpont gyöngyszemét, az Emőd tavi víziszínpadot.

A programsor valójában már előző délután kezdetét vette a Mutasd meg a középkort! – a visegrádi Mátyás Király Múzeum fotókiállításának megnyitásával az Ady Endre Művelődési Központban. Majd Béke Csaba lantművész zenés időutazásra hívta a publikumot, akik eztán a reneszánsz gasztronómiából is ízelítőt kaptak a Trófea Vadászház és Étterem tálalásában.
A „nagy” napon a városközpont-fejlesztési területek (Kossuth tér, piac, Ady tér, városháza, Jókai utcai sportcentrum, Emőd tó) mellett elvonuló szekeres menet után a helyi Kövy Sándor Általános Iskola diákjainak nagyszerű csataimitációjával indult a nap. Beke Imre polgármester e napra a gyerekek közül választott fiatal párnak adományozta a város kulcsát, akik megnyitották a vigasságot.
A reneszánsz hangulatot Kasuba L. Szilárd konferálása mellett egész nap a Bordó Sárkány Régizene Együttes, a Debreceni Aranykeresztes Lovagok,a Magyar Utazó Kamaraszínház és Dánielfy Zsolt valamint a hajdúszoboszlói Crux Alba Középkori Hagyományőrzők tartották ébren.
A hivatalos megnyitót a városvezető mellett Bodó Sándor a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő tartotta. Ők a koncertet adó sztárvendég, Péter Szabó Szilviával és Szűcs Csaba étteremvezetővel kiegészülve alkották a reneszánsz főzőverseny zsűrijét is.
A hagyományteremtő, remek hangulatú és időjárású napot a Csicseri és Borsó zenekar gyermekkoncertje, a helyi zeneiskola tanárainak korabeli romantikus dallamai, s a Sárkánylányok tűzzsonglőr bemutatója zárta.

 

A pénteki rendezvény

 

Laponyagi főzőverseny

 

Laponyagi étkek

 

A főzővereny...

... díjátadója

 

 

Őszi lomtalanítás           (2013. október 8.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. Nádudvaron az esedékes őszi lomtalanítást

 

        2013. október 30-án (szerdai)

        2013. október 31-én (csütörtöki)

 

napokon végzi el.

 

A lomtalanítás területi beosztása a következő:

 

        2013. október 30-án a hétfői ürítés szerint érintett utcák

        2013. október 31-én a keddi ürítés szerint érintett utcák

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva).

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

a kommunális hulladék, lomb hulladék, építési törmelék, gépjármű gumi, akkumulátorok, veszélyes hulladéknak minősülő anyagok, vegyszerek és minden olyan hulladék, amely a begyűjtés során veszélyezteti a begyűjtést végzők testi épségét, egészségét.

 

A lomnak minősülő tárgyakat a gyűjtési útvonal mellé kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítási nap legkésőbb reggel 07:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán egyszer megy végig.

 

Felhívás           (2013. október 7.)

 

részletek a képre kattintással

 

részletek a képre kattintással

 

részletek a képre kattintással

(közkívánatra meghosszabbítva november 4-ig!)

részletek a képre kattintással

(közkívánatra meghosszabbítva november 4-ig!)

 

Szebbváros váltófutás           (2013. október 1.)

 

A városközpont fejlesztési projekt részeként rendeztünk futóversenyt az általános iskola felső tagozatos osztályainak október 1-én. A gyerekek osztályonként 7 fős csapatokban mérhették össze gyorsaságukat, és tudásukat. A verseny megnyitóján Beke Imre polgármester és Boros Lajosné iskolaigazgató köszöntötte őket.

A borongós, csepergős időjárás ellenére a résztvevők jókedvűen melegítettek az egyes állomásokon. A piactértől a városközpont megújult részeinek érintésével, egymást váltva juthattak el a célig, ahol ügyességi próba várta őket. A két legjobban teljesítő csapat, két alkalomra szóló fürdőbelépőt nyert osztályának.

Az első 8. a osztály lett. A csapattagok: Majoros Márk, Gidai Attila, Kiss Sándor, Acsádi Roland, Makula Vilmos, Zelizi Fanni, Bonczás Flóra, akiknek osztályfőnöke Fejesné Csűrös Kinga. A képzeletbeli dobogó második fokán a 8.d osztály csapata végzett, melynek tagjai: Nagy Imre Balázs, Csontos Barbara, Kiss Roland, Rásó Erik, Lovas Zsolt, István János, Tréki Dániel. Osztályfőnökük dr. Lengyelné Biró Ildikó.

További képek és videók: www.szebbvaros.hu-n és a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. hivatalos Facebook oldalán találhatók

 

A résztvevők egy csoportja

 

XI. Nádudvar Napja           (2013. szeptember 23.)

A szeptember 21-i, szombati városnapon a TVG Kft. csapata nyerte a főzőverseny 2. díját! Az elmúlt 11 év leglátogatottabb városnapját rendeztük meg. A szervezésből idén is alaposan kivettük a részünket: egyebek mellett színpadot állítottunk, székeket, padokat szállítottunk, sátrakat állítottunk, sőt a főzőversenyre benevezőknek a tűzifát is biztosítottuk. A városnapi rendezvényt, mint minden évben, idén is támogatta a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. A fentieken kívül a Virágos Nádudvarért környezetszépítő verseny dobogósainak az elmúlt évekhez hasonlóan virágokat és kertészeti eszközöket ajándékoztunk.

Az ünnepély megnyitóján a település polgármestere, Beke Imre elmondta, hogy a hagyományok tisztelete és megőrzése mindig is fontos volt a helyiek számára. Így volt ez most is, s e mellett szerettek volna egy minden nádudvarinak tetsző napot szervezni, ezért széles skálát felölelt a fellépők sora. Bodó Sándor a megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy mostanában hetente van alkalom ide jönni, annyi a fontos esemény. Nádudvar lengyel testvérvárosának, Urzedownak polgármestere és a partiumi testvértelepülés, Szalárd képviselője Kőrösi Mária is köszöntötte a résztvevőket.

A helyi mazsorett, illetve aerobik csoportok fellépése, valamint a Százszorszép óvoda műsora megalapozta a jó hangulatot. Majd következtek a helyi nyugdíjasok az Őszirózsa és a szociális szolgáltató központ „színeiben”. Meseműsor, stand up és tombolasorsolás is helyett kapott a programfolyamban. A nap legnagyobb tombolását a 2 Zsivány nevű formáció mulatós műsora okozta. Azonban nem csak őket tapsolták vissza: a nádudvari félfordulóst táncoló Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola diákjait és a szintén helyi Kéknefelejcs citerazenekart sem engedték le újrázás nélkül a nézők a színpadról. Főzőversenyen is összemérték tudásukat a vállalkozó kedvű szakácsok, idén lepcsánka volt a győztes „pályamű”A Virágos Nádudvarért környezetszépítő verseny díjátadója után ismét két „hazai” tehetség lépett színpadra: Szilágyi Zita popslágerekkel, míg Jakab Tamás akusztikus dalaival szórakoztatta a publikumot. A napot a 20 éves, de alaposan átalakult HipHopBoyz zenekar zárta.

 

Miénk a főzőverseny 2. díja

 

A városközpont fejlesztés előre haladásáról       (2013. szeptember 21.)

 

Péter Szabó Szilvia "avatja fel" a vízi színpadot!

 

Lakossági fórumon számoltak be a két legnagyobb városi fejlesztésről a Kövy Sándor Általános Iskola konferenciatermében.

 

A szeptember 17-i fórumon Beke Imre polgármester arról beszélt, hogy a mintegy 800 millió forintos funkcióbővítő városrehabilitációs-program a megváltozott lakossági igényekre és a közigazgatás átalakulására egyformán választ ad. A lakosság jogos elvárása, hogy a városközpont parkjai a mai kor igényeinek megfelelő állapotban legyenek: a zöld felületek rendezettek és gondozottak legyenek, a lakosságot és a városba érkező vendégeket színvonalas pihenőhelyek várják - padokkal, kerékpártárolókkal.

A polgármester kiemelte: a gondos gazda mindig arra törekszik, hogy saját háza és kertje ápolt és szép legyen. Az önkormányzat is ezért pályázott a programra, a megvalósítással pedig minden nádudvari ember gazdagodik. Hozzátette: a városlakók befogadták a fejlesztést - mutatják ezt az új padokon beszélgető, vagy a sétányokon sétáló nádudvariak és a játszótéri önfeledt gyermeksereg.

Ludman Lajos a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője a beruházás részleteit ismertető prezentációjában kiemelte: céltudatos tervezés és kitartó munka eredménye a megújuló városközpont.

A fórumon kiderült: az Emőd tónál október 19-én már nagyszabású programot rendeznek. Az egyedi vízi színpadon Péter Szabó Szilvia, a Nox együttesből ismert énekes lesz az első fellépő a Laponyagi Vigasságokon!

További projektinformációk: http://szebbvaros.hu

Összefoglaló az eseményről a Debrecen Televízióban: http://www.dehir.hu/videogaleria/lakossagi-forumot-tartottak-a-nadudvari-fejlesztesekrol/

 

Főzőverseny        (2013. szeptember 21.)

 

Nádudvar Napja alkalmából szeptember 21-én főzőverseny lesz, melyet a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. is támogat. A versenyhez a fát mi biztosítjuk!

Tessék jelentkezni!                                                 a plakát letöltése

 

XI. Nádudvar Napja        (2013. szeptember 21.)

 

A XI. Nádudvar Napja szeptember 21-én, szombaton lesz a művelődési ház előtti téren. A városnapi rendezvényt, mint minden évben, idén is támogatja a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft.

Mindenki kedves érdeklődőt szeretettel várunk!                                                                            a plakát letöltése

 

Sajtónyilvánossági fórum - Nádudvari Funkcióbővítő Városrehabilitáció        (2013. szeptember 17.)

 

A meghívó plakátja PDF illetve JPG formátumban letölthető.

 

A szennyvíztelepen indul a munka!        (2013. augusztus 24.)

 

Augusztus végén aláírták a Nádudvari  Szennyvízprogram harmadik ütemének egyik legfontosabb szerződését. A meglévő szennyvíztisztító telep korszerűsítését és bővítését a hajdúszoboszlói székhelyű Magyar Mélyépítő Kft. végzi el.  A cég nettó 234 millió forintos ajánlata volt a legjobb  a  lefolytatott  közbeszerzési eljárásban. Szeptemberben felmérik a területet és megkezdik a munkát. A kivitelezőnek a tavaszi próbaüzemig kell elkészülnie.
A hálózat kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás még nem zárult le. Heteken belül hirdethetnek eredményt.

 

A szerződés aláírása

A hirdetés teljes szövege

 

Fotópályázat!!!!        (2013. augusztus 22.)

 

Fotópályázatot indul a régi és mai Nádudvart megörökítő képekből. A pályázat hirdetése innen letölthető!

 

Kukaürítés augusztus 20. helyett 17-én!

 

Mivel 2013. augusztus 20-a kedd, ünnep, ezért az aznapi kukaürítések három nappal korábban 17-én, szombaton lesznek.

 

Szennyvíz 3. ütem: már van műszaki ellenőr és kivitelező is        (2013. augusztus 9.)

 

Aláírták az érintett felek a megbízási szerződést július 31-én, a városházán a műszaki ellenőri és a FIDIC szerződéses rendszer szerinti mérnöki feladatok ellátására a „Nádudvar település szennyvízelvezető rendszerének, valamint szennyvíztisztító telepének fejlesztése KEOP- 1.2.0/09-11-2011-0035” című pályázathoz kapcsolódóan, amelynek projektmenedzseri feladatait a TVG-Forrás Konzorcium látja el, amelyben Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. a konzorciumvezető.

A szennyvízberuházás 3. üteméhez kapcsolódó ellenőrzési munkálatok elvégzését az EUROUT – AGROINVEST Mérnök Konzorcium nyerte el. Képünkön Marokházi István az EUROUT Kft. ügyvezető igazgató (baloldalt), Fekete Balázs az AgroinvestZrt. vezérigazgatója (középen) és Beke Imre polgármester hitelesíti a megállapodást kézjegyével.

A mai napon kihirdették a szennyvíztisztító telep bővítésének kivitelezésére kiírt pályázat nyertesét is. A munkát az egyetlenpályázó, a hajdúszoboszlói székhelyű Magyar Mélyépítő Kft. nyerte el, amely az előre vártnál minden tekintetben (árban és kivitelezési határidőben is) kedvezőbb ajánlatot tett. A szerződéskötésre leghamarabb augusztus 16-án kerülhet sor. A kivitelezési munkálatok pedig ezután kezdődnek.

 

A legügyesebb parlagfű gyűjtők        (2013. augusztus 8.)

 

Lezárult a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. által negyedik alkalommal meghirdetett, 5 héten át tartó CSALÁDI PARLAGFŰ GYŰJTÉS versenye.

A verseny célja a város és környékének parlagfű mentesítése, hiszen ez a növény sok embernek okoz allergiát.

A verseny során: csak gyökeres és friss felismerhető növényt vettünk át.

A parlagfüvet tömeg alapján értékeltük a következő módon:1 kg 20 cm alatti gyökeres növény 15 pontot ért, 1 kg 20 cm fölötti gyökeres növény 12 pontot ért.

A versenyben 14 család nevezett, összesen 540 kg parlagfüvet gyűjtöttek össze.

Az 1. helyezett Boros Imréné, nyereménye 20.000 Ft értékű mezőgazdasági ajándék utalvány, amely a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. felajánlása.

A 2. helyezett Soós Péter, nyereménye15.000 Ft értékű tárgyi ajándék a KITE ZRt. Környezetápolás-technikai üzletág felajánlásából.

3. helyezett Bíró Nándor, aki 8.000 Ft értékű 1 db Pulsar-T7 permetezővel gazdagodott az Agrosol 2000 Kft. jóvoltából.

Kecskés Sándorné 70 kg, 20 cm fölötti összegyűjtött parlagfű után kapott díjat: egy darab egy alkalomra szóló ötfős fürdőbelépőt a Nádudvari Strandfürdőbe.

A nyereményeket Ludman Lajos a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft ügyvezetője adta át.

Minden kedves résztvevőnek gratulálunk!

 

Az 1. helyezett Boros Imrénének gratulál Ludman Lajos ügyvezető

A 2. helyezett Soós Péter családjával

A verseny díjkiosztóján

A verseny szponzorai

 

Útjavítás...        (2013. augusztus 2.)

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft műszaki felügyeletével megkezdődött a belterületi zúzottköves utak javítása , a "Start - belterületi utak" nevű program keretében.

 

Gyűjtsön kupakot, segítsen Évinek!        (2013. július 16.)

 

Kupakgyűjtési akciót hirdet Katona Éva gyógyulásának segítéséért a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. Ahhoz, hogy csatlakozzon a segítő szándékú kezdeményezéshez, nem kell mást tennie, csak a környezetében talált ásványvizes és üdítős flakonok műanyag kupakjait összegyűjteni és augusztus 1. és november 1 között behozni a Petőfi u. 13. szám alatti gyűjtőhelyre, a kft. székhelyére. Mi elvisszük azokat egy műanyag-feldolgozó üzembe, s a leadott kupakok átvételi árát átadjuk Évike családjának.

További információ kérhető a 06-54-527-113 telefonszámon illetve a majorosgyorgy@tvg-nadudvar.hu e-mail címen.

A felhívás plakátja innen letölthető.

 

Lerakták a Városháza alapkövét!        (2013. május 3.)

 

Hat helyszínen 11 projektelem kivitelezése zajlik egyszerre Nádudvaron, belvárosának fejlesztése kapcsán. Május 3-án a városháza újonnan épülő szárnyának alapkövét rakták le.

A Kossuth téri park szolgált a helyszíni szemle helyéül ahol a 733 milliós beruházás (ebből 569 millió uniós forrás) munkálatait tekintették meg az érdeklődők. A polgármesteri hivatalhoz sétálva Beke Imre polgármester köszöntőjében említette, hogy az elődök az elmúlt századokban többször is rosszul döntöttek például a vasút- és a fürdőépítés elutasításakor. Ám a mostani városvezetés nem szalasztja el a fejlesztés lehetőségét. Megemlítette, hogy nem csak az önkormányzat, de a helyi nagyvállatok i s jelentős fejlesztésbe tudtak kezdeni, ami az egész város fejlődését szolgálja.

Ludman Lajos a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője magáról a beruházásról adott összefoglalót: közel évtizedes előkészítő munka eredménye ez a komplex városközpont-fejlesztés, amelyen összesen 50 tervező, szakértő dolgozott. A városvezető szavait megerősítve hozzátette: nem az itt dolgozó ügyintézők, hanem a helyi lakosok kényelmét fogja szolgálni az új épület, melyben a járási hivatal is helyet kap.

Bodó Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő reagálva az egykori városirányítók döntéseire, kijelentette: egy mentségük lehet, hogy akkor még nem tudhatták, hogy rosszul döntöttek. A maiak viszont tudják, hogy jó irányú. átgondolt döntés eredménye ez a parkszépítést, és sportközpont-építést is magában foglaló projekt. Üdvözölte, hogy helyi és környékbeli vállalkozások végzik a kivitelezési munkákat. Mint mondta, ők nem csak a cementet nem veszik ki belőle, hanem még a lelküket is beleteszik.

Ezután a polgármesterrel és Dr. Györgyi Zoltán járási hivatalvezetővel letették az épülő városháza alapkövét.

 

Az alapkőletétel ünnepi beszéde

A szebbvaros.hu logója

 

Felhívás!

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. idén negyedik alkalommal hirdeti meg Családi Parlagfű gyűjtő versenyét!

A felhívás plakátja innen letölthető (PDF formátum)!

 

Felhívás!

 

A Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. Nádudvaron az esedékes tavaszi lomtalanítást

 

2013. március 26-án (keddi) 2013. március 27-én (szerdai) napokon végzi el.

 

A lomtalanítás területi beosztása a következő:

 

 

Kihelyezhető hulladékok: az ingatlanoknál keletkező olyan szilárd hulladékok, amelyek nem helyezhetők el a tároló edényzetben, a rendszeres hulladékszállítás alkalmával nem szállíthatók el (pl. bútor, elektronikai készülékek, nagyobb kartondobozok, rongy bezsákolva)

Nem tartozik a lomtalanítás alkalmával kihelyezhető hulladékok körébe:

 

A lomnak minősülő tárgyakat az ürítési napnak megfelelően kell kihelyezni, úgy hogy az a begyűjtő gépjárművel megközelíthető legyen, s a gyalogos- és gépjárműforgalmat ne akadályozza. Az apróbb kisméretű hulladékot bekötözött zsákokban kell kihelyezni. A hulladékok kihelyezésének időpontja: a lomtalanítási nap legkésőbb reggel 07:00 óráig, de lehetőség szerint előző nap este. A járat minden utcán egyszer megy végig.


Funkcióbővítő, integrált településfejlesztési pályázat:

 

2010.évi városfejlesztési tevékenységünk:

Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács a helyi önkormányzatok fejlesztésének támogatására a Nádudvar Város Önkormányzata által benyújtott pályázatok közül hármat Is alkalmasnak talált. Mindegyik projektben társaságunk nagy részt vállal.

1.) A Kövy Sándor Általános Iskola közösségi tér átépítés beruházásának a teljes összege 18.482.767,- Ft melyből 15.710.352,- Ft vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg. A beruházás keretében sor kerül a meglévő aszfaltozott gyülekező tér felújítására és humanizálására , a kivitelezést a Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. végzi .A fejlesztés eredményeként megszépül az iskola épített természeti környezete.

 

 

 

 

 

2.) A szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakításának összköltsége 11.150.659,­Ft melyből a támogatott összeg 8.500.000,- Ft .A városban különböző területeken 4 db hulladékgyűjtő sziget került kialakításra A hulladékgyűjtő szigeten 5db, szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas műanyag edényzet került elhelyezésre. A kivitelezési munkákat a Társaságunk végezte közreműködésben a Polyduct Zrt.-vel. A beruházás helye:

  • Nádudvar Csillag u. és Puskin u. kereszteződésében

  • Nádudvar Úttörő u. és Fő u. kereszteződésében

  • Nádudvar Bocskai u. és Bartók u. kereszteződésében

  • Nádudvar Kossuth u. és Dózsa Gy. u. kereszteződésében

3.) Kossuth téri játszótér bővítési beruházás összköltsége 6.724.306 ,- Ft a Tanács ebből 4.500.000,-Ft- ot támogatásra alkalmasnak ítélt mely összegből került bővítésre a játszótér csúszdavárral,homokozóval,mászórúddal,hintával. A Polyduct Zrt. a kivitelezői a Kft. pedig a műszaki ellenőri tevékenységet teljesítette a sikeres együttműködésünknek köszönhetően dinamikusan zajlottak a munkálatok.

Nádudvar Város Önkormányzata 2 további partner (Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Kft. valamint a Nádudvari Református Egyházközség) bevonásával közösen 2010. januárjában pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Alföldi Operatív Programjának keretében meghirdetett Funkcióbővítő, integrált település fejlesztése című pályázati felhívás 1. fordulójára.

Az első fordulós pályázatot a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságának vezetője előzetesen legfeljebb 755 730.498 Ft összköltséggel történő 591.710.947 Ft támogatásra érdemesnek ítélte.

Nádudvar az első fordulót 81 ponttal nyerte meg, és reménykedve várja a 2. fordulót. A tervezett tevékenységek megvalósításának becsült költsége 755.730.498 Ft, amelyből 591.710.947. Ft támogatás igényelhető a 2. funkciós pályázat keretében.

Nádudvar városközpontjának funkcióbővítő Integrált fejlesztése több mint 750 millió forintos beruházás, amely során :